hírdetés
Keresés a tartalomban:
OK
Menü

Mobilstégre, kenura és sárkányhajóra pályáznak
2010. febr. 9., kedd, 14.34.03 CET


 

Izsó Gábor, a Közép-békési Centrum elnöke nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a pályázatból tizennyolc hónapon keresztül két turisztikai szakember bérét is finanszírozzák, akiknek a munkahelye Békés is lehet.


portre_2_500_408_20100209143206_491.jpg

Izsó Gábor, a Közép-békési Centrum elnöke elmondta, két turisztikai szakembernek biztosít majd tizennyolc hónapon keresztül álláslehetőséget a pályázat

„Tematikus turisztikai programok szervezése a Körösök Völgyében" címmel nyújt be pályázatot a Közép-békési Centrum a Magyarország-romániai Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. A projekt legfontosabb célja, hogy megismertesse a közép-békési térség és Arad környéke aktív turisztikai lehetőségeit a régióba érkező vendégekkel. A gyulai, békési, békéscsabai önkormányzat bővíteni kívánja az idegenforgalmi programkínálatot, növelné az aktív turisztikai eszközök számát, s közös marketing arculat kialakítására is javaslatot készítene. Tizenöt tematikus túraútvonalat is kialakítanának, amelyek az osztálykirándulásoktól a csapatépítő tréningeken résztvevőkig kellemes időtöltéssel szolgálhatna. Békésen tovább bővülne a kishajókikötő felszereltsége, új sárkányhajó, kenuk és vízi biciklik szolgálnák a kikapcsolódást, az Élővíz-csatornára pedig mobilstégek kerülhetnének. Izsó Gábor, a Közép-békési Centrum elnöke nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a pályázatból tizennyolc hónapon keresztül két turisztikai szakember bérét is finanszírozzák, akiknek a munkahelye Békés is lehet.

 

Forrás: Békés Megyei Hírlap - 2010. február 9.

Online Közgyűles (TV)
<< 2010 Március >>
H K Sze Cs P Szo V
1234567
89101112 1314
15161718192021
22232425262728
293031    

Képgaléria:
2009. március 16-án kezdődött a Békési Fürdő fejlesztése. Előrelá...

Fodor Viktória - Penthouse Szépség II.


Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő